Celeste: A pixelplatformer, ami a szívedig hatol

Nagyon régóta kerülgettük már egymást a Celeste játékkal. Azt tudtuk, hogy egy igazán érzelmes játékkal lesz majd dolgunk, de ilyen hatásra őszintén szólva, még mi sem számítottunk. Celeste ugyanis az a hegy, amit önmagadért mászol meg!

Celeste helyett a lelkünket másszuk meg

Amikor képeket nézegetsz a Celeste-ről, szinte biztos vagy abban, hogy egy nagyon cuki, pixelart grafikájú indie platformer játék fogad majd. Egy hozzá tökéletesen passzoló zenével és sokszor felháborítóan nehéz ugráskombinációkkal. Mindez persze nem is ál messze a valóságtól, néhány apróságot kivéve! A Celeste sokkal több, mint egy ügyességi játék. Ez egy bensőséges utazás önmagunk megértéséhez, szorongásaink legyőzéséhez, és ahhoz a belső hanghoz, amit olykor annyira nehéz elhallgattatni.

A Maddy Makes Games által fejlesztett játék főszereplője egy fiatal nő, Madeline. Egy napon elhatározza, hogy megmássza a rejtélyes, Celeste névre keresztelt hegyet. Ugyan tisztában van vele, hogy ez az út egy nehéz fizikai kihívás lesz számára, és csak keveseknek sikerül teljesíteni, mégis belevág. Ahogyan pedig vele együtt haladunk a játékban, egyre világosabbá válik számunkra, hogy ez a hegymászás bizony szimbolikus. Madeline útja során sorra szembesül saját démonjaival, lelki és érzelmi kihívásaival. Minden olyan kétséggel, bizonytalansággal, árnyék-énnel, amit és akit egész eddigi életében el akart nyomni. Pedig csupán el kellene őket fogadni. Csupán…

Bizony! Csupán el kellene fogadni. De könnyű is ezt mondani. Hiszen ki ne szembesült volna legalább egyszer az életében a maximalizmussal, a megfelelési kényszerrel, önértékelési problémával, vagy éppen valamilyen egyéb mentális egészséget érintő témával. Nos így van ezzel Madeline is. A játék pontosan ezeket a belső vívódásokat mutatja be mélyen és őszintén, nem klisésen és közhelyszerű megoldásokkal.

Sokszor nehéz és brutális

A játékmenet is szorosan követi ezt hangulatot. Minden egyes pálya más-más nehézségi szintet vonultat fel, amelynek teljesítéséhez elengedhetetlen a precíz mozgás és a gyors reflex. És a rengeteg türelem. Szerencsére a respawn azonnali, amit ugyan a kétszázadik halál után biztosan nem előnyként említünk. De legalább folyamatosan benne maradunk a ritmusban. A játék mégsem kényszerít ránk semmit. Felkínálja nekünk az Assist Mode-ot, ami néha lelassítja az időt, vagy plusz ugrást ad, de akár a sebezhetetlenséget is képes biztosítani. A fejlesztők meglátása szerint erre azért van szükség, hogy mindenki a saját tempójában haladhasson a Celeste-n felfelé.

Lena Raine varázslatos zenéje tökéletesen aláfesti a Celeste minden egyes érzelmi csúcspontját. A háttérben pulzáló dallamok, a melankolikus zongorajáték, és az egyre feszültebb elektronikus ritmusok lépésről-lépésre követik Madeline belső vívódásait. Minden pálya egyedi hangulatot áraszt. Annak ellenére is egy élmény a játék, hogy tényleg vannak benne kifejezetten nehéz szintek. De valahogy mégsem válunk tőle stresszessé.

Annak ellenére, hogy a játék 2018-ban jelent meg, most is aktuális. Szinte mindenki megtalálja benne amit keres: vigaszt, inspirációt, vagy csupán egy újabb rage-game kihívást. Üzenete pedig talán minden eddiginél fontosabb: ne féljünk beszélni a mentális egészségről!