A női gamer magazin
2025. október 21.

Nagyot szól a Mortal Kombat 2 előzetese!

A 2021-ben megjelent nagy sikerű videójáték-adaptáció első része után, idén ősszel érkezik a várva várt folytatás. A Mortal Kombat 2 nem csupán akciódúsnak ígérkezik, látványban sem lesz utolsó. Már csak azért sem, mert ahogyan láthatjuk, visszatér a játék egyik legikonikusabb mondatát megvalósító cselekmény is, a fatality.

Klasszikusan véres lesz a Mortal Kombat 2

A Mortal Kombat 2 idén októberben kerül a mozikba, és vélhetően még a korábbi adaptációknál is nagyobbat fog szólni. A második rész középpontjában Johnny Cage áll, akit már a ’90-es években is megismerhettünk, mint ügyeletes szívtiprót. Most már azért kicsit idősebb, kicsit szókimondóbb, de még mindig piszok jól tud bunyózni. Nem csoda hát, hogy kiválasztják őt is, vegyen részt egy „exkluzív” tornán. Persze Johnny hamar rájön, ez nem csupán egy megszokott párbajsorozat lesz, hiszen ő az egyetlen résztvevő, aki semmilyen természetfeletti képességgel sem rendelkezik.

A második rész szerencsére kedvez a videójáték szerelmeseinek, hiszen sok régi, ikonikus karakter is felbukkan majd a történetben. Az előzetes alapján így Scorpion, Shao Kahn, Raiden, és többek között Kung Lao is megjelenik majd a sztoriban. De nem csupán a szereplők felvonultatása áll közelebb a játék eredetéhez, hanem maga a cselekmény is. Ebben a részben minden a bajnokságról szól. Arról, hogy a Mortal Kombat vajon megmenti, vagy leigázza a Földet. Vajon ki lesz a győztes? Azt szinte már biztosan látjuk, hogy néhány ikonikus karakter bizony nem ússza meg szárazon. De vajon ki lesz a végső bajnok? Október 23-án ez is kiderül a moziban!

Kapcsolódó cikkek