Nők a gaming szakmában – Interjú Tellér Gina gamer tanárnővel, a Caseking Hungary marketing vezetőjével

Az informatika világa évekkel ezelőtt még a férfiak terepének számított, de mára ez totálisan megváltozott. Egyre több – kifejezetten – inspiráló nővel is találkozhatunk a szakmában, aki bizony hatalmas sikereket ért el a pályán. Közülük most Tellér Ginát mutatjuk be, aki a hobbiszintű gépépítéstől indulva, a LAN-partykon át, eljutott egészen az Év Junior tanára, valamint az Év E-sportolója szakmai különdíjig. Ma pedig az egyik legismertebb – a magyar e-sportot is büszkén támogató – cég marketingvezetője.
Annyi mindent csináltál és csinálsz most is, hogy nehéz kifejezetten eldönteni, honnan indítsuk a beszélgetést. De talán kezdjük azzal, hogy miért az informatika felé fordultál a pöttyös szoknyás babák helyett?
Akkoriban a Nintendo és a Tetris volt a két nagy kedvencem. De persze imádtam mindent, ami bármilyen technológiai újdonság volt. Eleinte abszolút csak játékosként érdekelt az egész, de aztán egyre inkább beleszerettem magába a számítógépbe is. Így hát elkezdtem otthon bütykölni: RAM-ot cseréltem, videókártyát tettem bele, és ehhez hasonló dolgokat. Imádtam, hogy saját magam „építhetem” a gépemet.
Ami nem éppen egy tipikus lányos hobbi.
Egyáltalán nem! Ráadásul akkoriban még arról sem igazán beszéltünk egymás között, hogy otthon számítógépen játszunk. A technológia iránti érdeklődés egyértelműen „fiús dolognak” számított.
De téged ez mitsem zavart.
Pontosan! Pedig semmit nem értettem én sem hozzá. Szerencsére, amikor én gyerek voltam, akkor még elég „hülyebiztosak” voltak a gépek, szóval nagy bajt szerencsére nem tudtam csinálni a gépemmel. (nevet)
Mikor döntötted el, hogy úgymond szintet lépsz és a hobbidból legyen hivatás?
Őszintén? Sokáig eszembe sem jutott, hogy ebből egyszer munkám lehet. A végzettségem alapvetően közgazdász, de mindig vonzott az informatika. Így elvégeztem egy rendszergazdai OKJ-s képzést, ami annyira jól sikerült, hogy később visszahívtak tanítani! Így kezdtem el gyerekeknek informatikát oktatni, ami nagyon gyorsan a szívemhez nőtt.
Gamerként, ha jól sejtem az oktatás is több volt számodra, mint csupán kréta és tábla.
Abszolút! Egyrészt akkortájt kezdett berobbanni az e-sport, és én is nagyon sokat jártam LAN-partykra. Láttam, hogy mennyi tehetséges fiatal van, és mennyire lelkesen tudnak ehhez a világhoz kapcsolódni. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne a játékot és a tanulást ilyesformán összehozni. Így jött a gamifikáció: játékosítottam az órákat. Például segítségül hívtam a Kahoot vagy Blooket kvízeket. Ha a tanuló jól válaszolt, már léphetett is tovább a következő pályára. Ha viszont nem, akkor három jó választ kellett adnia a továbbjutáshoz. Imádták! A száraz anyagból végre egy izgalmas, versenyszerű tanulás lett.

Ez tényleg fantasztikusan hangzik!
Valóban, de azért a játék mellett, a veszélyekre is felhívtam a figyelmüket. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek megtanulják: hol a határ, mennyi az, ami „még belefér” az egészséges játékba. Tudniuk kell mi a játékfüggőség, milyen veszélyei vannak. Egy másik nagyon fontos célom a tanítással, hogy megértsem és persze meg is találjam, hogy mi motiválja őket. Nagyon szeretném, ha mindannyian elérnék a céljaikat. Akár az életben, akár a játékban.
Hogyan fogadtak a gyerekek és a kollégák az informatika szakmában? Úgy értem, hogy esetleg nehéz volt nőként érvényesülni, vagy a sztereotip hozzáállás már szerinted kikopott?
Az informatika sokáig egy nagyon férfias terület volt. Most szerencsére már más a helyzet. A cégek például kifejezetten keresik a női szakembereket. Egyrészt mert új színt, új szemléletet, kreatívabb megközelítést viszünk a szakmába. Persze még mindig előfordul, hogy egy nőnek többet kell bizonyítania ugyanazért az elismerésért, de ha egyszer elismerik, utána már senki sem kérdőjelezi meg a tudását.
Mi a helyzet a gamer közösséggel?
A gamer közösség az egyik legelfogadóbb közeg, amit ismerek. Akár kommunikációban, akár támogatásban, vagy éppen közös célokban. Persze a közösségi játékokban még érződnek azért a tipikus férfi-női szerepek: sokszor a férfi játékosok ösztönösen is „védelmezni” akarják a nőket, és emiatt néha úgy érzem, nekünk jobban kell teljesíteni, hogy komolyan vegyenek. De az évek során ez is nagyon sokat fejlődött, pláne, hogy már minden játékosról láthatsz statisztikát. Szerencsére a legtöbb férfi játékos ma már egyenrangú partnerként tekint a női játékosokra, sőt kifejezetten szeretnek is velünk játszani. Nem véletlen, hogy egyre több e-sport versenyen már vegyes csapatok is szerepelnek.

Streamerként is hasonlóan elfogadó közösséggel találkoztál?
Igazából, amikor én elkezdtem az egészet nem a nézőszám érdekelt. Szimplán meg szerettem volna ismerni a platformot, a programokat, és az ehhez szükséges eszközöket. Aztán ahogy rendszeressé váltak a streamek, itt is kialakult egy nagyon jó közösség. Persze voltak azért nehéz pillanatok is: akkoriban sok nő próbált „más eszközökkel” nézettséget szerezni magának. Emiatt pedig minket, női streamereket gyakran beskatulyáztak. Nálam is előfordultak az olyan jellegű kommentek, hogy „mikor mutatsz többet magadból”. De ha az ember tartja magát az elveihez és értékeihez akkor ezek a trollok idővel eltűnnek.
Nehezebb dolguk van a női streamereknek emiatt?
Szerintem igen. Eleve egy nőnek sokkal több előkészületre van szüksége (mosolyog). Gondolnia kell arra, mi van rajta, milyen a sminket készít magának, hogyan esik rá a fény, stb. A nők szerintem sokkal tudatosabban állnak egy-egy streamhez. De ez egyáltalán nem baj. Az a fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a dekoratív megjelenés és a „mindent a nézettségért” hozzáállás, vagy akár önfeladás között.
Ha pedig már előkészületeknél tartunk. Te mennyire építetted be a mindennapokba, legfőképp a munkádba az AI-t? Használod egyáltalán?
Nagyon is! Automatizálásra, marketingre, de még az oktatásban is használom. Például a diákoknak sokszor adtam olyan feladatokat, ahol a mesterséges intelligenciát kellett kreatívan használniuk. Mondjuk be kellett mutatnia a kedvenc játékát a ChatGPT segítségével. Ez nemcsak a kreativitásukat fejleszti, hanem véleményen szerint versenyelőnyt is ad! Pár év múlva ugyanis már nem csak egy opció, hanem alapkövetelmény lesz a mesterséges intelligencia használata.
Te mit vársz tőle leginkább?
Hatalmas vágyam, hogy egyszer az AI képes legyen automatikusan szinkronizálni játékokat! (nevet) Imádom a sztoriközpontú játékokat, de a legtöbbjüket csupán évek múltán, vagy egyáltalán nem jelentetik meg magyar szinkronnal. Pedig egy fárasztó nap után hatalmas élmény lenne, hanem kellene még az agyamnak külön játékmonológokat fordítani. Engem az sem zavarna, ha robothangon beszélnének, csak egész egyszerűen legyen. (nevet)
Szerintem ezzel sokan vagyunk még így. Ha pedig már szóba került a játék: PC vagy konzol?
Nem hazudtolom meg gyermekkori önmagamat, abszolút PC-s vagyok. Ugyan volt PS1-em és PS2-őm, de a szívemet a PC rabolta el. Na meg a heroikus játékok, azok ahol én vagyok a főhős. Bár a túlélő és kraftolós játékokat is nagyon szeretem. Nemrég fejeztem be például a Medieval Dynasty-t.
Ha pedig a gyerekkort említed, akkor beszéljünk egy kicsit még arról, hogy miként lett a hobbiból karrier? Hiszen jelenleg te van a Caseking Hungary marketingvezetője!
Igen, így van. Mint, ahogy minden más az életemben, ez is a kitartó szenvedélyemnek volt köszönhető. Számos e-sport versenyt szerveztünk még anno a középiskolában. Ezek főként CS:GO és LoL bajnokságok voltak, amelyek hozzá teszem hatalmas sikert arattak. Az egyik fő támogatónk pedig nem más volt, mint a CaseKing Hungary. Innen alakult ki közöttünk a kapcsolat, és így kértek fel később marketingvezetőnek.

Szóval a szenvedély hozta a sikert.
Pontosan. Ha valamit szeretsz, és szívvel-lélekkel csinálod, az előbb-utóbb meghozza az eredményt. A munkám során a magyar e-sport piac szinte minden szereplőjével kapcsolatban vagyok, így sokan látják, milyen pályát futottam be és mit értem el az évek alatt. Ennek köszönhetően idén például megkaptam az Év E-sportolója szakmai különdíjat, és cégcsoporton belül is jelöltek egy másik díjra. Mind a két elismerés számomra hatalmas megtiszteltetés. De ugyanilyen pozitív töltés számomra az oktatás is, soha nem tudnám azt sem elengedni.
Mit üzennél azoknak a nőknek, akik most kezdik el felfedezni gaming vagy a tech világát?
Ne féljetek belevágni! Keressétek meg, mi az, ami igazán érdekel titeket, és merjetek elmélyedni benne. Legyen az játék, fejlesztés, marketing vagy akár oktatás. A legfontosabb, hogy amit csinálsz, abban mindig legyen szenvedély, hiszen a legjobb eredmények csak így születhetnek meg. Ne féljetek a kudarctól, még akkor sem, ha a környezetetek nem ért meg titeket, vagy nincs kellő támogatás mögöttetek. Ha ti magatok élvezitek, amit csináltok, higgyétek el, nagyon gyorsan jönnek majd a promóterek.