„Ez a világ sem makulátlan – Horváth Lívia „Suisen” cosplayer–streamer őszinte vallomása”

Egy párszáz forintos parókával kezdődött minden, ma pedig több száz emberrel beszélget streamjei során játékokról, technológiáról és emberi mélypontokról. A cosplay és a gaming világa kívülről ugyan rendkívül csillogónak tűnik, de belül gyakran sokkal keményebb, mint azt valójában hinnénk. Suisen, azaz Horváth Lívia cosplayer–streamer nemcsak a kezdetekről és sikerekről mesélt nekünk, hanem arról is, amiről ritkábban esik szó: bullyingról, a női gamereket érő előítéletekről, és a közösség sötétebb oldaláról.

Hogyan kerültél kapcsolatba az anime és a cosplay világával? Mikor kezdődött minden?

Már az általános iskolában. Ott ismertettek meg az osztálytársaim az anime világával. A kezdeti képregények nézegetéseket aztán gyorsan követte néhány televíziós sorozat is. Imádtam őket, teljesen ámulatba estem tőlük. Ennek hatására 2012-ben, 14 évesen el is látogattam az első tematikus rendezvényre.

Jelmezben?

Félig-meddig. Oda már felvettem egy parókát is. Persze egy amolyan végtelenül olcsó, igazi gagyi darabot. Na de mire is lett volna akkoriban pénzem – nevet. Ami viszont ennél sokkal izgalmasabb volt számomra, az az élmény: elképesztő volt megtapasztalni, milyen, amikor melletted sétál el az egyik kedvenc karaktered. Akit addig csak mesében láttál, aztán egyszer csak már ott volt veled a valóságban. Na az egy igazi, álomszerű pillanat volt.

Így vált a rajongásból alkotás?

Végülis mondhatjuk, hogy igen. Világ életemben egy nagyon kreatív embernek tartottam magam. Rajzversenyekre jártam, és szerettem alkotni. A cosplay-ben pedig mind a kettőt megtaláltam. Nemcsak rajzokat láttam, hanem azt, ahogyan életre lehet kelteni őket: elkészíteni, megcsinálni, felvenni. Attól a naptól kezdve egyre többet jártam rendezvényekre, és egyre inkább belemerültem ebbe a világba. Persze egyáltalán nem voltam olyan ügyes, mint sokan mások. Ráadásul nem is volt hozzá megfelelő anyagi hátterem. Azt ugyanis tudni kell, hogy a cosplay egy nagyon költséges hobbi. Minél több pénzed van, annál könnyebb alkotni, anyagokat, kellékeket beszerezni. Nekem ez akkoriban egyáltalán nem volt meg.

Mégis sokáig sikerült csinálnod. Mikor jött a váltás a streamer élet felé?

2018-ig aktívan cosplayeztem. Aztán még abban az évben meghívtak egy videós rendezvényre, vagyis felkértek, hogy vegyek részt cosplayerként. Ott ismerkedtem meg egy videóssal, aki bevezetett a gaming világába. Elkezdtünk együtt streamelni. Vagyis inkább ő streamelt, én pedig ott ültem mellette. Volt amikor én is játszottam, de olyan is volt, amikor csak beszélgettünk egymással. Abban az időben még abszolút elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha is streamelni fogok. Főképp, hogy én nem is játszottam, nem voltam az a vérbeli gamer. Aztán szépen lassan eltelt egy év, és az akkori párom, illetve a nézők unszolására, én is belevágtam a videós világba, és elkezdtem Twitchen streamelni.

Ami szintén egy költséges hobbi! Milyen volt az első streamer szetted?

Nagyon vicces – nevet. Körülbelül 30 ezer forintból raktuk össze. Amit csak tudtam, vagyis nagyjából mindent, a barátoktól szereztem be. Használt, alsó kategóriás periféria volt minden, de mégis majdnem egy évig tudtam vele streamelni. Csak, hogy érzékeljétek mennyire alap szett volt: amikor az egyik fő játékomban, a PUBG-ban bescope-oztam, a játék egyszerűen kifagyott. Konkrétan 2-3 fps-em volt – nevet. De mégis az egyik legjobb időszakom volt, 2021-2022 volt számomra az igazi csúcspont.

A steaming egyébként háttérbe szorította a cosplayt?

Igen. A videók rengeteg időt elvettek, így a cosplay egyértelműen háttérbe szorult. De a rajongás továbbra is megmaradt az alkotások iránt. Ám érdekes módon az a világ, az a közeg már nem vonzott annyira. Talán egyrészt azért, mert időközben felnőttem, másrészt pedig rájöttem: ez a világ sem makulátlan. Itt is – mint ahogyan az élet egyre több területén – megjelenik a bullying.

Általánosságban érted, vagy konkrét élményre gondolsz?

Saját tapasztalatból mondom. Az egész cosplayes időszakom alatt egyetlen versenyt nyertem a debreceni PlayIT-en. Ám ez az egy is már elég volt ahhoz, hogy éjszakai pillangónak tituláljanak. Mindezt csupán azért, mert a versenytársak szerint nekem jobb testi adottságaim voltak. Én ezt már akkor sem gondoltam egyébként így, hiszen sok tehetséges alkotás volt, egyáltalán nem ez volt a mérvadó. Sajnos azonban ezek a kritikák nem szűntek meg, így igyekeztem ezt a világot kiiktatni az életemből.

Általánossá vált a zaklatás? Kezdtek elmosódni a határok?

Sajnos sokszor tapasztaltam ilyet, igen. Volt, hogy maguk a rendezvényszervezők mondták: nagyon nehéz kezelni az ilyesféle intrikákat, esetleges szapulásokat. Sokszor emiatt nem is szerettek volna cosplayer-rel együtt dolgozni. De voltak egyéb dolgok is, amelyek idősebb fejjel már kezdtek egyre furcsábbá válni számomra.

Például amikor egy idősebb férfi – aki egyébként már édesapa – cica fülekkel a fején, lánccal a nyakában tizenéves lányokat kér meg, hogy fogják a kezükbe a pórázát. Ezen tinédzserként jót nevettem én is, azonban most már, 27 évesen ezt másként látom. De hasonlóan rosszul érintett az is, amikor egy közös képnél automatikusan magukhoz húznak, és a csípőmet vagy más testrészemet fogdossák. Egyébként pontosan ezek a dolgok vezettek oda, hogy most már a rendezvényszervezők is szigorítottak sok mindent.

Mire gondolsz?

Biztosan emlékeztek rá, hogy régen majdnem minden második ember kezében ott volt a „Free hug” tábla. Idegen emberek simán odajöttek és megöleltek, mit sem törődve azzal, hogy te ezt szeretnéd vagy sem. Nem csupán azért zavart, mert mondjuk illetlen helyet érintett meg, de volt olyan is, hogy kárt tettek a jelmezben. Ma ezt már úgy szabályozzák, hogy egy külön részen lehet ezzel a táblával megállni, és meg kell várni, hogy hozzá odamenjenek, önmagától már nem kezdeményezheti. Ez egy tökéletes megoldás, hiszen sokan nem csupán kedvességből szerettek volna öleléseket adni, hanem egyszerűen érezni akartak egy női testet.

Volt benned félelem cosplayerként?

Persze, de nem feltétlen a rendezvényeken. Akármennyire furcsán is hangzik: tényleg nem tudom úgy elhagyni a lakást, hogy legalább egy vagy két beszólást ne kapjak. Mindezt a hajam miatt. Akad, amikor szóban kapok valami velős megjegyzést, de van, aki gondol egyet és odajön megfogdosni a hajam. Hallottam olyan esetet is, amikor egy cosplayest azért vertek meg, mert nem tetszett ahogyan fel volt öltözve. A Conon sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam mindig.

Anyagilag mennyire életképes itthon ez a világ?

Őszintén? Magyarországon nem éri meg cosplayezni. Külföldön sok verseny pénzdíjas, itthon szinte egy sem. Szponzort találni is baromi nehéz. Bár ez ugyanúgy elmondható a streamer világra is. Gyakran olyan nevetséges ajánlatokat adnak a cégek, hogy az már több, mint kínos: egy alsó kategóriás perifériát, vagy éppen egy karton üdítőt. Rengeteg streamer dolgozik nagyon sokat, minimális támogatásért. Hiába kapsz mondjuk egy több százezer forintos gamer kiegészítőt, amit aztán örömmel elosztogatsz a feliratkozóid között, ha neked abból nem lesz több hasznod. Ezek ugyanis közel sem hoznak annyi subot, hogy az neked megérje. Sőt, ha beleveszed még azt is, hogy mondjuk a postaköltséget is te állod, akkor akár mínuszosra is kijöhet egy ilyen “ajándékozás”. Ez egyébként a cosplay világában is így van. Nehéz finanszírozni valamit, ha közben semmi nem jön vissza.

Ez rántott vissza téged is a jelmezkészítéstől?

A cosplaynél szerintem olyan 30 éves kor körül eljön egy pillanat, amikor felteszed magadnak a kérdést: van-e elég időd, energiád, befektetett pénzed arra, hogy kimenj egy rendezvényre, vagy koncentrálsz inkább a már meglévő családodra? Sajnos nagyon sok, végtelenül tehetséges cosplayer pontosan ezért kénytelen abbahagyni, és otthagyni ezt az egész világot. Egész egyszerűen nincs több százezer forintja arra, hogy megvalósítsa az álmát, elképzelését. Hozzátesz persze ehhez az is, hogy a munka mellett már nincs is rá annyi idő. Sokan inkább a családjukkal töltenek több időt, de akad olyan is, aki egyszerűen kiég ebben a közegben.

Említetted a cosplayben megjelenő bántalmazást. Mi a helyzet a streamer világban?

Ott is akad bőven. Mi anno egy PUBG-versenyen indultunk, kizárólag lány csapatként. Érdekes, de szinte egyből lett is egy szponzorunk. Persze nem kell nagy dolgokra gondolni, egy pólót és egy minimális támogatást kaptunk. Egy szezont vittünk végig, mégis minden egyes alkalommal, amikor mi lőttünk le valakit, nem azt mondták, hogy „de jól lő ez a lány”, hanem azt, hogy „milyen béna az a srác, hogy lelőtte egy lány”. Én abszolút hiszek az esélyegyenlőségben. De ehhez valóban meg kellene érteni azt, hogy a gaming világa egy összetartó közösség, ahol mindenki jól érezheti magát. Én is például egy átlagos játékos vagyok, és nem is akarok több lenni. A közösségem is olyan, mint én. Segítjük egymást. Tanácsot, támogatást adunk egymásnak. Nem egyszer kaptam olyan visszajelzést, hogy a beszélgetéseink segítettek kijönni egy nézőmnek a mély, lelki válságából. Nekem ez mindennél többet ér. Nem érdekel mennyi követőm van, csinálom amíg tudom, még ha nem is mindennap. A többit pedig elengedem.

Többit? Mire gondolsz?

A néha felbukkanó kellemetlen megkeresésekre.

Akadnak?

Sajnos azok is fel-fel tűnnek. Volt, aki például több százezer forintot kínált néhány pikáns képekért, vagy egyéb tevékenységekért. Ezeket azonban minél hamarabb el kell engedni. Ki kell offolni. A női streamerek élete szerintem sokkal nehezebb, de ha nem adunk teret ezeknek az embereknek és dolgoknak, hamar eltűnnek.

Hogyan látod a jövőt? Minden tekintetben!

Bízom abban, hogy a rendezvények továbbra is biztonságosak maradnak. Nem szeretném, ha egy-egy közösség bármilyen módon bántaná, vagy kiközösítené a tagjait. A streamerkedést pedig csinálom, amíg tudom. A többit elengedem. A számoknál, a pénznél, a ranglistáknál sokkal fontosabb nekem az, hogy amit csinálok, az valaki számára értéket, értelmet jelent.