A női gamer magazin
2026. június 10.

Gyerekkorunk hősei visszatérnek: újra hódít Lara Croft és Spyro

Egy kicsit olyan érzésünk lett, mintha eljött volna az a pillanat, amikor újra élhetjük a gyerekkorunkat. Már, ami a játékokat illeti. A héten több olyan játékbejelentés is érkezett, amelyek bizony a régi, nagy kedvenceket hozzák vissza, vagy élesztik újra.

A legendás első kalandok

Mondhatnám, hogy a ’90-es években minden más volt, de egyelőre úgy tűnik talán mégsem annyira. Hiszen számos olyan játék született, amelyek most, 30 évvel később is ugyanolyan szórakoztatóak. Akkor is, ha a remake-kel játszunk és akkor is, ha egy új, felújított, vagy éppen átdolgozott változatát vesszük elő. Az egyik ilyen számomra a Tomb Raider. 

Imádtam! Gyerekkoromban képesek voltunk komplett családi hétvégéket szervezni, csak, hogy Lara Croft kalandjait mindannyian átéljük. Annyira megbabonázta az egész családot a játék, hogy ha elakadtunk, akkor apa másnap már meg is vette a Kódmester című magazint amelyben nem csak a cheat kódok voltak, hanem a pályák leírása, végigjátszása is. Persze minden számban más-más játékok voltak, így volt, amikor bizony várni kellett egy-két hónapot, mire a hőn áhított is a magazin hasábjaira került. De volt egy aranyszabály: csak akkor nézhettük meg merre kell menni, ha már tényleg mindent megpróbáltunk. Na de ennyit a nosztalgiáról. Miért is jöttek fel a gyerekkori emlékek? Nem más miatt, mint, hogy érkezik az újabb Tomb Raider rész!

2027. február 12-én érkezik Lara Croft egy régi – egészen pontosan az első, 1996-os – kalandja, a Legacy of Atlantis, de természetesen újragondolt változatban. A hamarosan megjelenő Tomb Raider tulajdonképpen a 30 éves franchise előtt tiszteleg, azzal, hogy összekapcsolja a klasszikus játékok örökségét a modern reboot-trilógia világával. A játék teljes egészében az Unreal Engine 5 motorra épül, amelynek hála minden eddiginél részletgazdagabb, nagyobb és látványosabb helyszíneket kapunk. A játék fejlesztői – Crystal Dynamics és a Flying Wild Hog – elárulták, hogy a régi fejtörőket teljesen újragondolják, több vadonatúj területet is beépítenek a játékba, ráadásul a széria legismertebb jeleneteit is modern köntösbe öltöztetik. Ezek közé tartozik a legendás T-Rex összecsapás, amely ezúttal jóval látványosabb és dinamikusabb akciójelenetként tér vissza. 


A cuki lila sárkány

Ha pedig nem lenne elég Lara Croft nosztalgikus kalandja, akkor belevethetjük magunkat egy másik régi nagy kedvenc történetébe. Szintén jövő év tavaszán érkezik mindenki kedvenc lila sárkánya, Spyro. 

Majd’ 20 év múltán tér vissza Spyro, a világ legcukibb lila sárkánya a gaming világába. Ráadásul nem is remake formában, hanem egy teljesen új történetszállal. De aggódni azért nem kell, hogy minden más lesz, hiszen a hangját most is Tom Kenny kölcsönzi majd, a régi rajongók legnagyobb örömére. Ami viszont biztosan más lesz, az az, hogy Spyro bármikor képes lesz a levegő emelkedni és repülni, nem úgy, mint régen. Ez azonban elengedhetetlen része lesz a játékmenetnek. A történet szerint ugyanis Spyro egy különös, ismeretlen világban reked, ahol egy rejtélyes hódító sereg, a Scavs fenyegeti a birodalom lakóit. Hazatalálás helyett a lila sárkánynak új szövetségeseket kell találnia, és meg kell védenie ezt az idegen világot a pusztulástól. Ezt pedig fentről sokkal könnyebben kivitelezni. A Spyro: A Realm Beyond hű marad a sorozat színes és varázslatos világához, de számos modern grafikai megoldásokkal, jóval kiterjedtebb helyszínekkel és új lehetőségekkel is felfrissíti a klasszikus játékélményt. A fejlesztők – Toys for Bob –  nem titkolt célja ugyanis, hogy a veterán rajongók nosztalgiájára építve egy új játékosgenerációt is megszólítson.

Screenshot

Kapcsolódó cikkek