Társas, ami észrevétlenül fejleszt? Kipróbáltuk a Cincogó Egérfogót
Ugyan párszor már említettük, mégsem győzzük eléggé hangsúlyozni, micsoda kihívás olyan társasjátékot találni, ami tényleg leköti a gyereket. Persze minden játékkal szeretnek időt tölteni, de olyan hosszabb, igazi minőségi időtöltést csak igen kevés társas képes kiváltani – legalábbis kisebb korban. Éppen emiatt már-már hivatásunknak érezzük, hogy megtaláljuk azokat a játékokat, amelyek amellett, hogy fejlesztenek, még mulattatnak is. Vagyis egy valódi, családi kikapcsolódást ígérnek. Így találtunk rá a Cincogó Egérfogóra.
Meglepően sokat ad ez az egyszerű társas
A Cincogó Egérfogó az egyik legelső társasjátékok közé tartozhat, ami az óvodás korú gyerekeket illeti. Egyrészt, mert rendkívül egyszerű szabályrendszerre épít, így könnyen tanulható számukra is a játék. Másrészt pedig pontosan arra a fejlettségi szintekre támaszkodik, amely ebben az életkorban – életszakaszban csúcsosodik ki igazán. De mielőtt rátérnénk ezekre a készségekre, nézzük meg miről is szól maga a társasjáték.
A Cincogó Egérfogó egy könnyed, gyors tempójú puzzle-memória játék. A játék során kisegerek segítségével – egészen pontosan a kis orrocskájuk révén – minél több sajtot kell összegyűjteni, úgy, hogy közben elkerüljük a házimacska figyelmét. A „sajtok” jelen esetben kártyalapok, amelyen különböző színű egérkék szerepelnek. Ez azért fontos, mert csupán azok a kártyák érnek pontot, amelyek hasonló színben pompáznak, mint a kezünkben tartott kisegér. A játékban a sajtokon kívül további két különböző kártyát is találunk. Az egyiken egy alvó cica szerepel, így ha ezt a kártyát húzzuk ki, mindenkinek csendben kell maradnia, nehogy felébredjen a hamisorrú házikedvenc. A másik lapon egy sanda tekintetű macska szerepel, aki bizony egyből magával ragadja valamelyik nálunk lévő lapunkat, ha felhúzásra kerül. Meg kell említeni továbbá azokat a lapokat is, amelyeken csupán puzzle darabok szerepelnek. A játék legvégén ugyanis ezeket összerakva egy újabb képpel gazdagodnak a játékosok. A kört mindig a legfiatalabb kezdi, de mi például mindig körönként váltottuk, hogy ki, milyen színű egérre játszik. Egy kör nagyjából 15 perc alatt lefut, és szerencsére kifejezett nyertes nincs, így egy állandó sikerélményt szerez minden játékosnak.

Nem csak leköti a gyereket
A Cincogó Egérfogó nekünk több szempontból is nagyon tetszett. Egyrészt, mert tényleg szórakoztató, és nem kell állandóan a szabályokra koncentrálni, ami a 4-6 éves korosztályban amúgy is igazi kihívás. Másrészt, mert észrevétlenül fejleszt. Na de mit?
Elsőízben a finommotorikát. Koordinálni kell a kézmozgást, pontosan célozni, emelni, nyomni és megfogni. Mind-mind olyan tevékenységek, amelyek számos más készségre is kihatással vannak, mint például a rajzolás, a ceruzafogás. Vagy ott van a memória és a vizuális megfigyelés. A társasjátékban nem csupán felismeri a kártyán szereplő mintákat, hanem emlékszik arra is, hogy melyik kártya hol volt, így legközelebb már a számára megfelelő kártyát húzza fel a gyermek. Hasonlóan hasznos készség a Rész–egész gondolkodás is, amelyet szintén erősít a társas. A legkisebbek megtanulják felismerni az összetartozó elemeket, ami által fejlődik a térbeli tájékozódásuk, valamint erősödik a vizuális rendszerezésük is. Megismerik a türelmet, valamint a szabálykövetés fogalmát is, ami által erősödik az önszabályozás is. Ezt mi is megtapasztaltuk, hiszen a két éves tesztalanyunk mindenféle hiszti nélkül képes volt kivárni a kört, mire újból rákerült a sor.

A Cincogó Egérfogó talán azért működik annyira jól, mint családi társasjáték, mert valóban világos szerepek vannak benne, amelyek ebben az életkorban nagyon fontosak. Noha nagyon egyszerű a cél, mégis tartogat magában egy kis izgalmat – macska vagy sajt van a lap alatt? – a játékmenet. Nincs kudarc, vagy konfliktus, így mindenki szívesen játszik akár több kört is, hiszen garantált a sikerélmény. Első társasjátéknak mindenképpen ajánljuk a Cincogó Egérfogót, de akár egy szülinapi zsúron is tökéletes választás lehet, mint partyjáték.